Jenei Gyula honlapja

Szívucca

Vissza a bloghoz
2013. június 10., hétfő, 10:33


Bogarászok a gépemben, pakolgatom a fájlokat, s egy kis könyvismertetőre bukkanok. Még tavaly nyáron írtam. Gondoltam, a megyei lapban vagy az egyik helyi rádióban helye lesz – de válság van, így nem lett. Újra végiglapoztam a könyvet. A versek nem romlottak meg, talán az alábbi szöveg sem. Közreadom:


Szívucca. Szolnokon is létezik ilyen, méghozzá ott, ahol illik, a városközpontban, de olyan kicsi, hogy szerintem a legtöbb helyinek fogalma sincs, hol van. Ez a szívucca viszont, amiről beszélek, a hatkerben található Pesten, pontosabban, úgy, ahogy van (szerethetően, otthonosan, mégis idegenül és kutyaszarosan), beköltözött egy könyvbe. Címet is adott neki.
   A szívucca szerzője Lázár Balázs Szolnokon született hetvenötben, s ahogy egyik versében írja: „itt lettem hallgatag gyerekből / örök boldogtalan kamasz”, s „fel nem foghattam mit akart / az ötezer-négyszáznegyvenhármas / efbedelászló úttörőcsapat”. Lázár a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett, majd a színművészeti következett. A színészi és költői pálya azóta párhuzamosan fut nála.
   Lázár Balázs negyedik verseskötete a mindennapok kis történeteit, kedves és rosszkedvű pillanatait örökíti meg: a versbeszélő óvodába kíséri fiait, törleszti a lakáshitelt, verset ír, nem tudja megszerelni az elromlott vécétetőt, gyönyörködik a balatoni tájban, örül a családjának, s eszébe jut például, hogy milyen volt a taxisblokád Szolnokon.
   Lázáros költészet ez, de mintha kevesebb iróniával szólna, mint korábban. Mintha több lenne benne a sürgető indulat. A legmélyebb vágyak olykor csomagolatlanul íródnak versbe: „szebben és igazabbul kellene élni”. Ott feszül a társadalmi rosszkedv az indokolatlanul sokat késő vonaton utazó költőben: „talán egy lerohadt ország / vesztegel velünk itt / a szörnyű baleset előtt”.
   De megtalálható a kötetben a férfikor kikötőjébe érkező Berzsenyit idéző ritmus és derűs pannon hangulat is: „El se hiszem már, de valóban így van; / rendezett kert, mértani naplemente, / messze dombok zöldhasu teste ernyed / tág szemeinkbe.
   Szívucca – Lázár Balázs könyve. Ha még nem tették, olvassák szeretettel!

Lázár Balázs: szívucca. Holnap Kiadó, Bp., 2012

Hozzászólás írása

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie. Regisztrálok az ESŐ honlapján.