Márai, a polgár?
2009-02-25
Márairól jókat lehet vitatkozni. Könyveinek, vagy inkább neki magának, hatalmas sikere van. Kultusza. Ám a siker görbe tükör, így amit abban szemlélünk, torznak látjuk.
Huszonöt éve Simonyi Imre adta kezembe az első Márai-kötetet, amit akkor nem volt divat ismerni. Az idősebbek emlékeztek csak írójára, akik még akkoriban olvasták, amikor az első kultusza volt Magyarországon. Meg talán azok, akik egy-két szamizdathúzású versének (Halotti beszéd, Mennyből az angyal) őrizték stencilezett példányát, s megjegyezték a szerző nevét. Úgy emlékszem, gyerekkoromban valami összehajtogatott, elrongyolódott papíron, könyvbe csúsztatva találtam egy angyalos verset, s az emlékezet csalókaságát nem figyelmen kívül hagyva, megkockáztatom, az övé lehetett.
De ’84-ben tudatosodott bennem, ki is az a Márai. Simonyitól kaptam kölcsön A gyertyák csonkig égnek című, azóta világhíressé lett regényt, és A delfin visszanézett, talán Griff kiadású gyűjteményes verseskötetet.
Két év múlva kerültem Szolnokra újságíró-gyakornoknak a megyei laphoz. Hirtelen haragú (volt egy idő, amikor szóba se állt velem), de kedves emlékezetű rovatvezetőm, S. J. egyszer meglátta íróasztalom rendetlenségében a Béke Ithakában című művet. Szinte felujjongott, jé, maga Márait olvas! Tudja, hogy ő fiatal korom kedves írója? Aznap este talán a Halászcsárdában iszogattunk néhány kollegával, amikor az olvasószerkesztő, L. GY. fölemelte mutató ujját, s maníros magázódással, féltréfásan, félkomolyan azt kérdezte: Gyakornok, maga meg Márait olvas? Nehogy baja legyen belőle! 86-ot írtunk, Márai még nem volt ajánlott olvasmány sem.
Aztán az lett. Különben ő, a harmincas-negyvenes évek sikeres, jól kereső írója azt tartotta, a siker félreértés. A mostani kultusza is az. Aki nagyon utálta, vagy esetleg így utólag nagyon utálja a szocializmust, hajlamos polgárnak hinni magát. Pedig ebben az országban a polgárságnak régen is csak nagyon aprócska szigetei voltak. Gondoljunk bele, polgárnak lenni önbecsülés, anyagi biztonság és műveltség kérdése is. Hogy Márai polgári író lenne? Humanista volt, megvetette az ostobaságot, gyűlölte a szélsőségeket. És persze, mivel a polgárságot ismerte leginkább, az lett a témája. De ő művész volt, akire rászáradt valami polgári póz.
Ám a művész és polgár (vagy magukat polgárnak gondolók) világlátása nagyon különböző.
