A zsűri és a mezőny
2010-04-09
Ma délután zsűriztem. Jó volt a mezőny. Nagyszerű költők versei szóltak: Nemes Nagy, Hervay Gizella, Jónás Tamás, Parti Nagy Lajos, Szép Ernő (mert szerintem Szép Ernő igenis nagy költő, ezt csak azért jegyzem ide, mert valaki fikázta kicsikét), aztán Faludy, Szabó Lőrinc, Rákos Sándor!
Ültem a zsűriben, hallgattam a verseket, voltak egészen szép szavalatok, és persze szerényebbek is, de hát ez így van rendjén. Mert ne feledjük, a legremekebb zenéket, festményeket, írásokat, előadásokat a sok-sok tisztességesen megcsinált alkotás tükrében érzékelhetjük kimagaslóknak. Szóval, élveztem a versmondásokat, csak az zavart kissé, hogy egy-egy szavalat után okosakat kellett volna mondanunk-mondanom, s az bizony nehéz, ha az ember a lényegnél akar maradni. Ráadásul, a mikrofon sem jutott el mindig hozzám, mert az többnyire a hozzám képesti túlsó fertályon pihent. Mindegy.
No, meg az is zavart, hogy ez egy verseny volt. És hát az ilyen teljesítményeket nehéz patikamérlegre tenni. Hogy kinek és miért tetszik, vagy nem tetszik egy szavalat, az eléggé szubjektív. Néha (nem ebben a zsűriben) próbálják meghatározni, hogy mit vegyünk figyelembe a pontozásnál. Versválasztás és -értelmezés, orgánum, tiszta beszéd, esetleges bakik. De hát ez nem ilyen egyszerű. A legfontosabb talán, miként szűrődik át a versmondó személyiségen a szöveg. Az meg, ugye, kinek hogyan. És hát a hallgatónak is hogyan. Az ő szubjektívjén.
A zsűri néha tényleg nehéz helyzetben van. Mert a zsűri tagjainak is annyiféle versízlése van, ahányan éppen vannak, hogy a többi esetlegességről ne is szóljunk. De végül a sok szubjektívnek ki kell adnia egy objektív döntést. Ami valósággá válik. Nevezetesen, hogy ki lesz az első, második vagy harmadik helyezett. Hát ma nem volt könnyű, a végső döntéshez még a szinidirektor-zsűrielnök szavazatát is meg kellett kettőzni.
Aztán hogy jól döntöttünk-e? Biztosan lesznek sokan, aki szerint jól, s talán nem kevesebben, akik szerint nem. Mert a közönség ezerfejű, a zsűri meg most éppen hatfejű volt. S lehet, hogy egyik fej sem elégedett maradéktalanul az eredménnyel.
Én sem. De tényleg nehéz összevetni produkciókat. Nekem, mondjuk, két versmondó magasodott ki a mezőnyből. Az egyik törékeny gyereklánynak mutatkozott a színpadon, ám amikor a kivetítőre néztünk, ahová kinagyították a versenyzők arcát, egy dívát láthattunk. Ellenvéleményként elhangzott ugyan, hogy Hám Réka talán túl fiatal ahhoz a vershez (Szép Ernő: Várjon), én viszont nem hiszem, hogy tizennégy-öt évesen ne lehetne elmondani a világirodalom legnagyobb verseit is. Ennyi idősen jegyzett költeményeket írnak weöresök, rimbaud-k.
A másik nekem tetsző versmondás Finta Zoltáné volt. Rettentően nehéz Parti Nagy verset választott, a Szívlapátot. Gyönyörű, játékos, hazaszeretetes verset, aminek áthallásaiban megidéződik a fél magyar irodalom. Azt hittem, papírvers, de a fiatal túrkevei tanár bebizonyította, hogy okosan, szépen lehet mondani. És úgy, hogy benne van ő is. Az ő viszonya. A hazához, meg mindenhez.
A mai délután viszont már tegnap volt. Jobb, ha megyek aludni.
