Zetkin söre
2010-03-10
Barátom, Zs. mesélte, hogy a hétfői nőnap előtt egyik férfikollégája megkérdezte, beszáll-e a ünneplésbe. Nem is kérdezte, hanem közölte, mennyit adjon be a férfiúi közösbe. Zs. azonban rühelli az ilyen munkahelyi alkalmakat, úgymint névnapozás, egyebek. Szerinte a munkahely dolgozásra lett kitalálva, nem pedig hivatalos vagy magán csoportépítő tréningekre. Lám, a tűzoltók is hogy bekerültek a hírekbe, amikor a nagy építkezés közben lazítottak a kontrollon.
Zs. végre a sarkára állt, azt mondta, bocs, de nem száll be. Különben is válság van, a családi kasszán is érezni már. Ezzel ugyan nem érvelt a munkatársának, csak magát nyugtatta vele, mert azt tudja jól ő is, nem jó kilógni a kollektívából. Mert a kollektívák a különcködést nem szeretik.
Éppen valami értekezlet esett hétfőre, pörögtek a napirendek, aztán, amikor lepörögni látszottak, a nőnapot szervező kolléga felugrott székéről, hogy várjanak picit a többiek, rögtön jön, s még lenne egy felvetése. Zs.-nek, bár nem volt beavatva, eszébe villant, biztosan most megy a virágokért. Ő is távozott hát gyorsan az értekezletről, mintha sürgős telefonhívás szólítaná el. Mert ha marad, az kínos. Akkor köszöntenie kellene a nőket, pedig a virágvásárlásból előre megfontolt szándékkal kimaradt. Sikerült is elbliccelnie a nőnapozást, ám arra nem számított, hogy azt követően két munkatársnője nevetgélve leszólítja a folyosón, hogy ugyan, menjen már be az irodájukba. Zs.-nek föltűnt, hogy a köszöntő férfiak az előbb kezükben egy-egy dobozos sörrel távoztak az értekezletről, s rádöbbent a helyzet abszurditására: hölgykollégai a nemzetközi nőnapon dobozos sörrel akarják megajándékozni köszönetképpen a köszöntésért, amely ugyan részéről elmaradt, ám a hölgyek föl se tételezték, hogy nem véletlenül maradt el. Mondta nekik, hogy majd később bemegy, persze aztán mégse ment. Közben újra szóltak neki, hogy várják, harmadjára már neheztelően, végül az egyik mosolyogva közölte vele, hogy hazafelé menet ne lepődjön meg, mert az előbb ő valamit betett a nagykabátja zsebébe. Hát persze, a sört. Vigyorgott Zs. is, próbálta leplezni a bosszúságát, mi több, felháborodását: hogy jön ez nő a kabátja zsebében való turkáláshoz.
A sört kitette egy közös irodában, haza nem viszi, meg sem issza, de ezzel nincs vége a történetnek, mert ha a kolléganői meglátják a sört… Belegondolni se jó.
