Jenei Gyula honlapja

Himnusz hetente

Vissza a listához

2009-09-05
Kétszer is elolvastam a hírt, miszerint a városvezetés kezdeményezi, hogy „a Himnusz éneklésével induljon minden héten a tanítás a szolnoki iskolákban”. Aztán elolvastam harmadjára. És még párszor. A naptárra néztem. Nem, nincs április elseje.
            Ha feltételezzük, hogy igaz a hír, nehéz, nagyon nehéz mit mondani. Kétszeresen is. Egyrészt a meglepetéstől, döbbenettől, másrészt, mert nem értek egyet az ötlettel, s ez úgy is kifejezhető: nem kellene az állami-önkormányzati iskolákban a heteket himnuszénekléssel kezdeni. Ám mivel megtapasztaltam azt a kommunikációs szabályt, hogy adott szövegből mindenki azt olvas ki, amit kiolvasni akar (ez persze nem jelentéstani, hanem lélektani megállapítás), tudom, sokaknál kihúzom a gyufát akkor is, ha általam ésszerűnek vélt gondolatokkal próbálok érvelni nemzeti énekünk heti gyakoriságú, kötelezővé tett énekeltetése ellen. Az érzelmekkel szemben ugyanis nincs esélye a racionalitásnak.
            Töprenghetnék azon, érdemes-e olyan dolgot határozatba, vagy akárcsak ajánlásba fogalmazni, amely megvalósulása kérdéses. Mert amikor évnyitó ünnepségeken alig akad (nemcsak a diákok, de a tanárok és szülők között is), aki a hangfallal együtt énekli a himnuszt, akkor hétfő reggel miért énekelné? Különben sok iskolában jellemző, hogy egy-egy osztályból olykor tucatnyi vagy még több gyerek késik az első óráról, vagyis azok első percei, negyedórái azzal telnek, hogy a későn jövők kopogtatnak, s a helyükre cuccolnak. Mielőtt bárki megkérdezné, helyeselhető-e ez rengeteg késés, hát azt mondom, egyáltalán nem. De ez van. S ha ezt sem képes megszüntetni az iskolarendszerünk, vajon hogy énekelteti el majd a himnuszt? És ha lesz olyan diák, aki nem akarja elénekelni? No, akkor mi lesz? Igazolatlan órát kap, vagy énekből egyest? Kicsapják a suliból? Esetleg a tanárral együtt, aki nem akar énekeltetni? És ki ellenőrzi, hogy énekelnek-e? Lesz énekfelelős? Vagy simán följelenthetik az osztálytársak, kollegák azokat, akik valamiért mégsem énekelnek/énekeltetnek? Lesz-e himnuszhivatal?
            Ha megvalósulna is az elképzelés, akkor egy idő után nem válna-e teherré, nem kopna-e meg a himnusz ünnepélyessége? Ha kötelezővé tennék, az milyen lenne? Lehet-e kötelezővé tenni érzelmi viszonyt? Kötelezővé tehetjük-e a szabadságot?
            De ha már a Himnuszról beszélünk, ne feledjük, a magyar elég sajátos más népekéhez képest. Hankiss Elemér írja valahol:
„Nincs még egy ország, amelynek himnusza bűntudattal küszködnék, amely olyan komor, s már-már reménytelen hangot ütne meg, mint a miénk.” Czeizel Endre magyar költőgéniuszok testi és lelki betegségeiről szóló, bőséges irodalomtörténeti és orvosi szakirodalmat felhasználó könyvében olvasom, hogy Kölcsey a Himnusz írásának idején, s az azt megelőző években súlyos depresszióban szenvedett.
(Kölcsey írja: „Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam [volt egész év, hogy az udvarról nem mentem ki]”.) Nem véletlen hát, írja Czeizel, hogy az 1823 januárjában írt versből „pesszimizmus és balsors sugárzik”. Majd Kölcsey és a Himnusz kapcsán azt fejtegeti, hogy „jelenlegi ismereteink szerint a »nemzeti karakter« és a »néplélek« elsősorban a szociokulturális »öröklődéstől«, vagyis egy nemzet kultúrájának folyamatos, koragyermekkortól érvényesülő hatásától függ, ehhez a genetikai adottságoknak nincs sok közük. A magyarokra pedig a »sírva-vigadást«, az elég szélsőséges, túl boldog, majd túlságosan is boldogtalan, ráadásul rendkívül gyorsan változó kedélyt, valamint az össztársadalmi pesszimizmust, sőt depressziót szokták jellemzőnek mondani.” Majd úgy folytatja, hogy a nemzeti karakter, néplélek kialakulásában a költők és műveik hatása is bizonyára fontos.
            Vagyis kérdés, hogy „depressziós” himnuszunk mit sugall, s hogy gyakori énekeltetése, megidézése milyen hatással lehet nemzeti lelkületünkre?
            S még egy adalék a Himnuszhoz. Kitűnő tanárom, Szigeti Csaba előadásából tudom, hogy Kölcsey a kanásznótát tartotta a legősibb magyar ritmusnak, ezért annak az ütemére írta versét. Amikor jó húsz évvel később Erkel megzenésítette a Himnuszt, akkor már el kívánta fedni a ritmus kanász(os) felmenőjét – innen nemzeti énekünk végtelen vontatottsága, lassúsága (méltósága, gyászossága?). Viszont meg lehet próbálni elénekelni a „Megismerni a kanászt cifra járásáról”-ritmusára.
            Nem kell minden héten. Elég egyszer. Játékból. Komolyan.