Cirkuszkeresés
2009-05-24
Ezen a héten a cirkuszt üldöztem. Nem értem utol. Láttam a plakátokat, s mondtam a kisfiamnak, pénteken elviszem. Az óvodából a Széchenyire mentünk, a szokott cirkusztérre. Még buszoztunk is. Csakhogy cirkusznak nyoma se volt. Kerestünk egy plakátot, s azon láttam, a Cora mellett hírelik magukat.
Ma már nem nézzük meg, majd holnap, ígértem a gyereknek. Igyekeztem figyelmesen tanulmányozni, hánykor lesznek előadások. Láttam, még vasárnap is itt vannak, de a szombatra összpontosítottam. Háromkor vagy hatkor. Ám tegnap nem jutottunk el. Feleségem, aki egyébként nem szereti a cirkuszt, neheztelt is, egész héten azzal hülyítem a gyereket, hogy elviszem, aztán még arra sem vagyok képes, hogy rendesen megnézzem, hol verték fel a sátrat a mutatványosok.
Mindegy, ma a délutáni alvás után csak elvittem a fiamat. Pontosabban a feleségem vitt ki bennünket autóval. Már messziről láttam a sátrat, mutattam is büszkén a srácnak, látod, ha egyszer apa megígéri. Csakhogy közelebb érve látom, bontják éppen a kerítést, hajtogatják az oldalponyvát. Mondtam a gyereknek, biztosan elszökött az oroszlán, s most mennek megkeresni, de addig is, amíg indulnak, gyorsan megmutogattam neki a lakókocsikat, a cirkuszos bácsikat, ő egy műanyag bohócot is észrevett valahol, de én azt nem láttam. A zebrákat viszont meg tudtuk még nézni, tevék is bóklásztak ott, valamelyik lefeküdt, egyik púpja a földön, másik a levegőben, nagyon idétlennek hatott, pontosabban, nem is tudom, szerkezetileg olyan nyomasztóak ezek a tevék nekem. Mindegy. Elefántot is láttunk, csak már be volt csomagolva a „lakókocsijába”, pontosabban csak az ormányát láttuk, meg a fejét, olyan szörnyszerű volt. A gyerek húzott el, éreztem, fél tőle, mondta is, menjük. Feleségem viszont nagyon normálisan viselkedett – velem.
Na, mindegy, majd jövőre nem késsük le az előadást. Akkor is lesz cirkusz. Talán még. Bár haldoklik a műfaj. Gyerekkoromban Kunhegyesen egy nyáron három cirkusz is megfordult. Imádtam őket. Apám rendre elvitt, s nemcsak az előadásokra. Délután a majmokat meg az oroszlánokat bámultam, ő meg beszélgetett a cirkuszosokkal. Nyugágyban napozó direktorral, kövér jegyszedővel, a porondon viszontlátott artistanővel, melósokkal. A cirkuszosok olyan szabadnak tűntek. S az a sok fény, csillogás. A betanított állatok, a bűvészek varázslásai, a légtornászok, kötéltáncosok. Csak később láttam meg az olcsó pompa mögött a szegénységet, esendőséget, kiszolgáltatottságot, a nagyon is hétköznapi munkát.
És mégis: a cirkusz máig csodaként él bennem. Vagy nem is cirkusz, hanem a gyerekkor? Amikor még olyan gyönyörűen lehetett elvágyódni messzi tájakba, idegen valóságokba, a felnőttkorba, ahogyan most már sehová.
