Ügynökelhárítás
2009-05-19
Csörög itthon a vonalas telefon. Valami nő nyomja a rizsát, de csak minden második szavát értem. Olyan a hangja, mintha elfelejtette volna betenni a protézisét. Azt mondja, Dobogókő és Hévíz, meg hogy négyezer-kilencszáz forint, de csak akkor, ha, különben sokkal többe kerül.
Tartom a kagylót, nem tudom, mit mondjak. Semmi közöm a szemét ajánlataikhoz. Most már tíz telefoncsörgésből hat-hét közvélemény-kutatókat, díjcsomag- és wellnessajánlattal házalókat jelez. Név szerint keresnek, megkérdezik, hány éves vagyok, van-e feleségem, mikor szoktam nyaralni.
Mondjuk, nem szeretném, ha hencegésnek tűnne, de szokott nekem telefonálni Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, sőt, még maga Fodor Gábor is. Ők ugyan nem kérdeznek semmit, csak udvariasan tájékoztatnak arról, mit kéne csinálnom, hogy jobb legyen nekem, például kire kéne szavaznom, meg ilyesmi. Őket végig is hallgatom, hiszen jó ismerőseim, szinte mindennap látom vagy hallom őket. Mondjuk, az kicsit rosszul esik, hogy amikor próbálok kérdezni tőlük, mintha nem is hallanák, csak mondják a magukét, azután meg kurtán elköszönnek. De hát erre szocializálva vagyok a családban is, nagyobb fiaim jócskán kamaszodnak. Azért, amikor eldicsekedtem a srácoknak, hogy kik kerestek éppen, leesett az álluk. Azt is elmondtam, miről beszélgetek a pártvezetőkkel, pontosabban, miket mondanak nekem, ha viszont arról is beszámolok, miként köszönök el tőlük a telefonban, rendszeresen kiröhögnek. Kérdezem is tőlük, mi ilyen mulatságos, de mintha nem is hallanák.
De mondom, engem nem az zavar, amikor ismerősök hívnak, hanem amikor ügynökök. Nem találtam még ki, hogyan állítsam le őket. Amit rám akarnak lőcsölni, nem érdekel, amit meg kérdeznek, ahhoz mi közük.
Csak hát, sajnálom őket. Nekik ez a munkájuk. Hogy telefonálgassanak naphosszat, és olyan mélyre nyúljanak a zsebemben, amilyen mélyre csak tudnak. Elkezdik mondani a szövegüket, én vagyok az ötvenedik vagy kétszáznyolcvanhatodik ügyfelük ma, s lehet, hogy közülük még senki nem hallgatta őket végig, s az bizony rossz lehet. Talán görcs van a gyomrukban, amikor újra és újra tárcsáznak, mert teljesítménybérben dolgoznak, vagy csak egyszerűen rosszul esik nekik, amikor naponta több százan is lecsapják a telefont, ha meghallják a hangjukat. Próbálok hát figyelni rájuk, kedves lenni, de akkor rendszerint belelkesülnek, szinte belehevülnek az aktusba, akkor meg már olyan kínos azt megszakítani. Úgyhogy többnyire az elején jelzem, köszönöm, nem tartok igényt a kérdéseikre, az ajánlataikra, és egyáltalán nem mondom nekik, hogy a kurva anyjukat, szóval udvarias vagyok, bár lehet, hogy a hangomon akaratom ellenére átüt némi feszültség, de mondom, udvarias vagyok, s erre meg, no, nem mindenki, de vannak, akik lecsapják a telefont.
De ha én tekintettel vagyok a lelkivilágukra, ők miért nincsenek az enyémre? Jó, nekik ez a dolguk napi hat-nyolc-tíz órában, ám ha ilyen rohamosan nő a különböző reklámtelefonálások száma, a végén már én se csinálok mást, csak kapkodom a telefont. Magam leszek a magam ügynöke. Ügynökelhárító ügynöke.
