Ballagó pénzek
2009-04-30
Ez a szétriadások ideje. Ahogy Zalán Talán búcsúzik tanítványaitól: „szétriadnak mint itatóhelyről nyúlánk szarvasok”. Igen, szedelődzködnek már, az emlékek batyuja teli örömmel, szerelemmel, csalódással, szorongással, számítással, barátsággal. Tudást is pakoltak maguknak útravalóul, amennyit bírtak, amennyit szükségesnek láttak. (Vannak tanárok, akik szerint néha nagyon ki tudják centizni!)
Búcsúznak. Erről szól a szerenád, a ballagás. Édesbús dalok, poharak, üvegek, üvegek, üvegek, gyertyák, gyertyák, kéz a kézben, az ajkon a dal, ha én rózsa volnék, elmegyek, elmegyek… Tudsz nyakkendőt kötni, haver? Ünnepi ruhák, család, csokrok, még szokni kell az öltönyt, a magassarkút, végre-vége-vigyorok, eldörgölt könnyek. És virágok és csokrok és virágok és drága ajándékok és biztató szavak és csokrok és idézetek csicsás idézetgyűjteményekből. A május sablonjai.
Brutális ünnep lett a ballagás. Úgy értem, anyagilag. A nyolcvanas évek közepén szegedi középiskolában dolgoztam. Emlékszem egy fiúra, aki ballagásra Ladát kapott, az ünneplő nagycsaládnak meg két birkát főztek. Aztán a srác megbukott az érettségin.
Azon gondolkodom, ki gerjeszti a folyamatot, hogy a karácsony, a Valentin nap, és annyi más alkalom mellett a ballagás is a pénzkidobásról szóljon. Az alsóbb évesek osztálydíszítéshez vásárolnak virágözönt, mert a városban nincsenek kertek, megcsupaszítható orgonabokrok, úgyhogy árusok emelik a virágárakat a felhős égbe, de szombaton lesz az igazán nagy üzlet, a celofános csokorkölteményeké. Annyi virágot kap ilyenkor egy-egy ballagó, hogy otthon a vödörbe kell vizet önteni, mert nincs elég váza. Aztán az ajándékok. Szülőktől, nagyszülőktől, keresztanyutól, nagybácsitól.
Térdig gázolunk a gazdasági válságban, de a készülődésekből úgy tűnik, erőnkön felül költekezünk most is. Ja, ezt el kell mondanom: napokban mesélte egy végzős fiú, hogy elsején lesz családi összejövetelük a ballagás ürügyén. Két hete már be is szereztek három rekesz sört, de most venni kell másik hármat, mert az elfogyott. Kérdem, ebből mennyi „szárad” az ő lelkén. Úgy harmada, mondja, de a fater a főbűnös, mert most otthon unatkozik éppen, megszűnt a munkahelye.
Nem is az érdekel már, ki gerjeszti ezt az egészet, hanem hogy miért hagyjuk magunkat mindig bebolondítani. Amikor a gyereknek (aki még csak nem is ballag) tizenöt-húsz szál virágot kell vinnie osztálydíszítéshez, az a legtöbb családban ezerötszáz-kétezer forint. Jó: szép az, meg igenis, támogassuk a magyar virágipart!, és hát egyszer egy évben… De azért csak ezerötszáz forint az nettóban. Mennyi mást lehetne azon venni! Mondtam is a fiamnak, ha nem viszel virágot, legfeljebb kapsz érte egy beírást. Én meg majd aláírom. A virágár felét pedig megkapod zsebpénznek. Fifti-fifti. Mindketten jól járunk.
De az anyja csak elment a piacra. Itthon meg nincs elég széles szájú váza, így éjszakára vödörbe tettük a virágot.
