Harangszó Szolnokról
2009-03-27
Tegnap délben hallottam – ezek szerint egész héten a szolnoki Vártemplom harangja szól a Déli Krónika előtt a Kossuthon. Szeretem ezeket a mikrofonba gyűjtött kondításokat: meghittek, mélyen zúgnak vagy magasan csendülnek, férfiasan, esetleg női hangon, messze hangzón, s mindig máshonnan. Néha ismerős településről szólnak, olykor még a templom képe is elém villan, ha jártam ott. Emléknyomok toporgása a hírek előtti, ebédszagú várakozásban. Amikor készítik a felvételt, néha felugat egy kutya, máskor elhúzó autó hangja keveredik a harangszóval, de valamelyik héten még kakaskukorékolás is belevegyült.
A harangozás előtt a rádióban mondanak pár szót a templom és település történetéről. Tegnap például többek között azt: hogy a Vártemplom tornya az első világháború idején a románok ellen vívott szolnoki csatában súlyosan megrongálódott. Ez azért bosszantott – hogy egy rövidke szöveget nem képesek tényszerűen megfogalmazni. Az első világháború tizennyolcban véget ért. A templomot meg jó félév múlva ágyúzták. Nem hiszem, hogy a tanácskormány, a magyar vörös hadsereg idejébe tartozó eseményt abból a megfontolásból sorolták volna a világháborús események közé, mert a békekötés akkor még váratott magára. S mondjuk, „csatának” is elég sajátos volt.
Elővettem Tiszai Lajos Szolnokország című könyvét, hogy rákeressek a kérdéses eseményre. Idemásolok belőle néhány 1919-re vonatkozó sort: „Május 4-től augusztus 2-ig a román tüzérség szinte szüntelenül ágyútűz alatt tartotta a várost. »Ártatlan gyermekek, asszonyok, civilek lelik borzalmas halálukat« – írta a Szolnoki Munkás című újság. Ránk maradt dr. Urbán Lajos kórházi orvos naplója, amelyből pontosan tudjuk, milyen iszonyatos pusztítást okozott az árvíz veszélyeztette Szolnoknak a 72 napon át tartó ágyútűz: »Éjjel-nappal hordták a sebesülteket a kórházba, a halottakat a temetőbe, miközben a város apraja-nagyja a Zagyva és a Tisza gátjait erősítette. A védekezők is a túlparti ágyúk célpontjai voltak, ahogy a Vártemplom, a középületek és a lakónegyedek is«.”
A Vártemplom tornya bezuhant a templomba. A falon ágyúgolyók nyomai. Egy korabeli képet nézegetve úgy látom, néhol át is ütötték.
Mindenesetre jó volt hallani a rádióban az ismerős harangot, amely naponta rám csendül élőben – többször is. Tiszai Lajos könyve pedig érdekes, néhol kellemes, néhol megrázó olvasmány: várostörténelem, népélet, kultúra, anekdoták. Szolnokiaknak: ajánlott irodalom.
