Szenti Ernő: Az egyszerűt magához rántja az összetett (Grafitnap)
Szenti Ernő
Az egyszerűt magához rántja az összetett
Jenei Gyula Grafitnap című verseskötetének rám gyakorolt hatását, a kötet inspirálta gondolatokat, érzéseket és felismeréseket szeretném alább megosztani az olvasóval, és a könyv sugallására néhány észrevételt fűznék a mesterség gyakorlásának mikéntjére és hogyanjára.
Jenei Gyula alkotói módszere látszatra egyszerű. Versei befogadása figyelmes olvasást, odafigyelést igényel, de nincs szó szellemi akadályokról, talányokkal megtűzdelt mondatokról, értelmezhetetlen sorokról.
Ide kívánkozik annak megjegyzése: egy mű létrehozása igen bonyolult lelkivilágból, hangulati örvénylésből, értelmi aktivitásból, felfokozott tudatállapotból bontakozik ki. Az alábbiakban természetesen nem térhetek ki a versteremtés minden egyes összetevőjére, mozzanatára.
Jenei Gyula a tudatosan alkotók közé tartozik. Ez nyomot hagy minden egyes versén. Nem csak a költeményeken, az egész köteten. Vegyük a kötetindító verset (ha mennék)! Gyerekkor, a könyvek inspirálta képzeletbeli kalandozás, a példakép hősök. Jóval később találkozás valós emberekkel, visszatekintés többgyerekes apaként a múltra. Szédítő a megnyitott idődimenzió, a megváltozott élethelyzet. A kötetet a történet vége című vers zárja. A vers ablakot nyit a számítógépes világra, a virtuális valóságra. A képernyő előtt ülő gyermek tökéletesen együtt él a látvánnyal, önfeledségig a hatása alatt van. A többgyerekes apa ezúttal is benne van a „képben”. Magára vállalja a tanulság kimondását: „a mesékben is az érdekelne, hogyan éltek a történet után.”
Haladjunk tovább! A tudatosság Jenei Gyula esetében csak egy bizonyos hosszúságú szellemi záróvonal. Ahol véget ér, ott enged a szavak csábításának. Hisz a tudatalattijából felbukkanó szavaknak, mondatoknak. Mit tükröz ez az alkotói attitűd? A költészetben az okosságot kevesebb jog illeti meg, mint az életben. Az okosság, az erőszakos ráció könnyen elriaszthatja azt a lelki megnyilvánulást, mely a hitelesség nyersanyag-beszállítója.
E közbevetés után térjünk vissza az ihletre nagyon hasonlító pszichés mozzanathoz. Az érzés alkalom arra, hogy a szó, a metafora, a mondat megszülethessen. Miként a gyermek hasonlít a szülőkre, a szó is hasonlít, rokon vonást mutat a költő lelki, tudati karakterével. Nem tekinthetünk el a megélt élet súlyától, a tapasztalatok felhasználhatóságától. Megítélésem szerint a Grafitnap szerzője azonos a kötetben napvilágot látott versekkel.
Mint már fentebb utaltam rá, ez is azok közé a megállapítások közé tartozik, melyben a tendencia érzékeltetése nem zárja ki az árnyaltságot. A kötetben prezentált versek Jenei Gyula emberségének a legjavát, és sietve teszem hozzá, a legtisztább formában mutatják fel. Szavai, mondatai többnyire letisztogatottak, rövidek, tömörek. Nem játsszák túl a szerepüket.
A szavak, a mondatok feltételezik egymást, jól kivehető az egymásra utaltság. Versei meghittséget sugallnak. Annyira azonban nem teljes az összhang, hogy kizárt legyen egy váratlan fordulat, egy érzelmi vagy gondolati hátraarc, mely az eredendő szándékot egy merőben ismeretlen cél felé sodorja ellenállhatatlan erővel: „most átnézek a / a felhőkön túlra / furcsa sápadt / templom tornya / emeli a gyerekkor egét / nem szerelem / hirtelen szeretkezés / volna jó.” Vagy: „a hólé / beszivárog mindenüvé, a korhadó / nyélbe, az ijedt gondolatok / közé; egy sápadt meggymag kinéz / a sárból - csonthéj mögött / elfeledett lehetőség.” És végül: ”lehet újságot olvasni, / pénzt, kutyát sétáltatni, / babakocsit tolni, ismerősök után / szólni, nem ismerni meg őket, / vagy csak ülni és várni, / amíg az embert leszarja egy galamb.”
Kerestem és megtaláltam azt az opust, mely vizsgálódásom esetében az állatorvosi ló szerepét fogja játszani. A vers címe: álomhatáron: ”majd kinőnek a füvek / élükön lecsorog a fény / körül mozdulatlan levegő / belakhatatlan álom / két part között kiszáradt meder / a szemhéjat kellene résnyire legalább / átérje a csöndet a szuszogás / úgy beletüremkedni másik valóságba /hogy ne látsszon tisztán a határ.” A vers halad valahonnan valahová. A haladás: növekedés, bővülés, terjeszkedés, gazdagodás. Az irány csak elvétve egyenes. Jobbra-balra kanyarog. A versvég sávot vált. A költemény záró soraiban felgyorsulnak az események, új fények gyúlnak ki, árnyék zuhan a mondatra.
Bizarr hasonlatot juttatott eszembe a vers. Helyből felszálló repülőgép. A felemelkedéshez, a körülmények radikális megváltozásához mindössze hat, hét sorra volt szükség. Az egyszerűt magához rántja az összetett. A véges ablakot nyit a végtelenre. A konkrét grádicsait megmászva válik elérhetővé a versesszencia, a poétikai gondolat.
Jenei költészetében a mozdulatlan és a mozgás szorosan egymás mellett jelenik meg. Sok esetben oly közel tesz egymás mellé érzést és a gondolatot, tényt és virtuális formációt, hogy egynek látszanak.
Az ellenpontozás mint versszervező. Az ellenpontozás mint kötetszervező zsinórmérték. Valamennyi versre egyazon forrásból merít. Vér szerinti rokonságban vannak egymással mondatai. Ugyanakkor mindegyiknek pontosan körülírható önálló mozgástere van. A felnőtt Jenei Gyula minden körülmények között rálel arra az útra, mely visszavezeti őt a gyerekkorba. Érezhetően kedvére van a szerzőnek, hogy folyton más-más irányból közelíti meg mai önmagát.
Költészetében az ellentétek nem kizárják, hanem egyenesen feltételezik egymást: „átmeneti évszak / még nincs kint tél / de a forróság / elmúlt / idebenn.” Máshol: „torkomban gombóc, / köszönnék apámnak, / gyermekemnek: / egyik nem hallja, / másik nem érti.” A már mindig című versből idézek: „a tél a hó az éjszaka / az asztalon / bögre forró tea / mélyhűtött emlékek.”
Nem mesél, láttat. Érzékeny észrevevő. Mondatai plasztikusak. Egy mondat a verniszázs című verséből: „drótón függ egy felhőrongy”; a negatív nyárból: „a fák visszeres ágait / hóval fáslizza a tél”, az apokalipszisből: „a leszakadt égbolt fehér - / törmelékei égig érnek.”
Nem mesél, redukál, lecsiszol. Képet épít, alakot ad a láthatatlannak.
A kavics című versből idézek: „két indulás közt sosincs megérkezés.” Így fogalmaz az üres keret című költeményében: „a táj zöld. hatalmas katlan a / nyár. elvész benne, aki a / múltját keresi:” A következő idézet a mostantól a mozdulat című opusból való:”deresedik hajad, megértél a hosszú elégiákra. / innentől mindegy: föl vagy le. / mostantól a mozdulat a fontos.”
Jenei komolyan veszi azt az ősi intelmet: „a kevesebb több”. Nem mond ki mindent. Nála a szándékos kihagyás olyan, mint a zeneszerzőknél a csönd. Erre szép példa a fentebb teljes egészében idézett vers.
A Grafitnap szerzője beleszövi arcát a táj, a kiteljesedett élet, a múló idő szőnyegébe. Kiragadott sorok verseiből. tavaszi hó: „harminchét nyálas őszön (…) izzadt nyarak tapostak rajtam.” szitál a fény: „unatkozik a kilincs / bukfencet vet bennem a szoba.” trafók, krisztus-keresztek: „a nap tűz, árnyékom zsugorodik: /rózsaszín porban sötét rajzolat;” víztükör 2: összezárul mögöttük a pillanat, / ahogy a víz, ha kilépek, / s nyomom se marad.”
A rejtőzködő költők minden ismertető jegyét magán viseli Jenei. Mint a fenti sorokból is kiderült, a környezet vizuális láttatása azonos légvonalban esik lelki alkatával, morális beállítódásával. Szeret eljutni a tisztázottságnak egy már elfogadható, hitet erősítő szintjéig. Kétségtelen tény, a kunsági táj ráütötte pecsétjét látásmódjára, mondataira, metaforáira. Ennek ellenére én őt egyáltalán nem érzem vidéki költőnek, „az egyszerű, dolgos emberek megéneklőjének.” Az indok: ahány Jenei-vers: annyi finom szellemi párlat. Perfektül beszélt költői nyelvezet és látásmód az övé.
Jenei Gyula verseskötetében gyors egymásutánban bukkantam rá a poétikai értékekre, és figyelmemet ezekre irányítottam. Nem állt szándékomban annak a feszegetése, ami nincs benne költészetében, ami nem kap szerepet az önkifejezés izgalmas kalandjában.
Hiszek fejlődésében. Az emberi habitusa, szakmai igényessége, az őszinte szembenézés teljesítményével: mind, mind a fenti állításomat támasztja alá.
Emberi és költői habitusa van annyira önálló, sajátos és organikus, hogy a fejlődés kulcsát beleképzeljem az eddig megtett útba.
Meglátásom szerint tehetsége a garancia arra, hogy nem kísérti meg sem az önismétlés, sem a rutin ördöge. Hiszem azt, hogy a jelenleg korlátok között tartott rezignáltsága a következő években nem kap nagyobb teret, s nem termel mérget, ami negatívan éreztetné hatását érzékenységére, az összegyűjtött tapasztalatok és élmények versekben megjelenítésére.
