Dienes Eszter: Kinél az ítélet?
Jenei Gyula
Ismeretlen föld
Dienes Eszter: Kinél az ítélet?
„Elfogy az ember. / Halványul minden csókkal, / tünékeny nyárból kikopik; / sétál folyókkal, trógerokkal, / alászolgál és távozik.” (Összegzés) Annyira jellemző ez a vers Dienes Eszterre! De rá minden verse jellemző. Mondhatnám azt is: nála élet és költészet azonos. Létezésének történeteit újra és újra átszűri aktuális élethelyzetén, hangulatán, s versbe írja őket. Emlékek és álmok fájdalmas könnyűsége emeli magasba sorait. Leggyakoribb témái: a gyerekkor, a szerelem. Versei többnyire elégikusak, s átsüt rajtuk a nyers érzés. Költői képei erőteljesek, beszédmódja fanyar, néhol (ön)ironikus.
Dienes Eszter az utóbbi harminc évben több mint félszáz szerelmes verset írt Ladányi Mihályhoz, aki lassan már negyedszázada, hogy elszegődött „Isten főpohárnokának”. A kis, köpcös, kopasz, szemüveges, rózsaszín bőrű, részeges és nőfaló költő (ahogy Dienes sorolja rá a jelzőket egy interjúban) ennek a versvilágnak megtermékenyítő szerelemistene lett: „Feléd mi újság? Hogy vagy? / Vannak-e lányok, angyalok? / Itt a munkás kocsmán sallang, / fáradt szegény, és elhagyott. // Az Osztály rossz nótákat gajdol, / lőrére költ, nem futja többre, / Szimfóniát szív, hurutja van, / és zsebében kinyíló ökle. // Jöjj el közénk, és álmodj újra / – minden sarkon egy lámpa ég! – / Lehet, hogy volt szeretőd egykor, / de ez ma már csak szóbeszéd.” (Üzenet Ladányinak)
A kunhegyesi gyökerű, Törökszentmiklóson élő Dienes Eszter tavaly volt hatvanéves. Negyedik, Kinél az ítélet? című kötetét Györfi Sándor karcagi szobrász jelentette meg. A könyv válogatott versek gyűjteménye, amolyan születésnapi ajándék a művésztárstól, a baráttól.
Az életmű egészéről érzékletes keresztmetszetet ad ez a legvaskosabb Dienes-kötet, ám az előzőek ismeretében hiányolunk néhány fontos verset, ugyanakkor bekerültek a válogatásba olyan darabok, amelyeknek szerepeltetése a szigorú szerkesztő hiányát jelzik: rímes aforizmaszerűségek, gegek, alkalmi költemények. A szövegek egymásutánisága is esetlegesnek tűnik. Átgondoltabb ciklusépítés, kötetkompozíció méltóbb lett volna a szerzőhöz, miként a gyakori hibákat, betűelütéseket is illett volna korrigálni. Valószínűleg az alkalmiságból következő időhiány – a kiadó a kerek születésnap szabta határidőre meg akarta jelentetni a könyvet, ám későn fogott hozzá – magyarázhatja a fönti hibákat, amelyek gyöngítik ugyan a kötet egészét, ám a benne szereplő versek fölmutatják szerzőjük tehetségét, költői erejét.
Mert Dienes Eszter – bár ritka, elszórt publikációi, s szinte valamennyi korábbi kötetének megoldatlan terjesztése miatt kevesen ismerik – nagyszerű költő. Amikor tavaly az Eső nyári száma bővebb összeállítást közölt Dienes-versekből, egyik levelében Ilia Mihály (akinél szorgalmasabb olvasója pedig kevés lehet a magyar irodalomnak) a következőket írta: „Dienes Eszter-’terra incognita’-val ismerkedtem. Be kell vallanom, alig tudok róla valamit, most pótolom. Itt-ott olvastam írását, de nem állt előttem sem személye, sem írói egyénisége igazán. Most nem kis megdöbbenéssel látom, hogy egy irodalmi ’valaki’ rejtőzik e név mögött, és utána kell néznem írásainak.”
Attól tartok, a Kinél az ítélet? című kötet kevés könyvesboltban kapható. Ha egyáltalán kapható. A neten viszont olvashatók Dienes korábbi kötetei (Mosolymaradék; Holdvirágzás; Szerető, este – http://www.vfmk.hu/070923), amelyek anyagából a mostani válogatás készült. Utóbbiból (is) idemásolok még egy összegzést: „Szívemet tőből kitéptem, / de újranőtt és játszott, / dúdolt keserves dalokat, / és sokkal szebbnek látszott. // Sorsomat pénzért árultam, / semmim nem maradt, látod? / Visszhangos, szélbő utakon / elragadott az átok. // Így éltem jókat, rosszakat, / s akár rég, most se mérek: / ennyit adtam, ennyit kaptam, / nem nőtt szívemen kéreg.” (Bruttó)
Dienes Eszter: Kinél az ítélet? Györfi Sándor kiadása, Karcag, 2009
