Szécsi Noémi: Nyughatatlanok
Jenei Gyula
Múltba szűrt ma
Szécsi Noémi: Nyughatatlanok
Szécsi Noémi új regénye olyan ráérősen hömpölyög a hétköznapokon át, akár a történelem. Eszünkbe juthat róla Jókai vagy az angol klasszikusok. Persze a Nyughatatlanok nagyon más. Úgy hasonlít, hogy nem hasonlít. Mai regény. És történelmi is egyben. Mai magyar történelmi regény. A szerző, ha visszamerészkedik bő másfélszáz évet az időben, tanulmányozzon-olvasson át bármennyi forrást, az azóta eltelt korszakok és ma tapasztalatait nem tudja kiiktatni. Nyilván nem is akarja. A múlt csak a mán átszűrve szemlélhető.
A Kossuth-emigráció története annyiban lehet érdekes írónak és olvasónak egyaránt, amennyiben abba/abból saját tapasztalatait tudja beleírni/kiolvasni. Azt, ami éppen foglalkoztatja. Ez a regény azért is nagyszerű – túl azon, hogy Szécsi Noémi gyönyörű mondatokat ír, hiteles figurákat és helyzeteket teremt, remekül beszélteti szereplőit, s a cselekményt is okosan bonyolítja –, mert amikor olvassuk, folyton betüremkednek a ma kérdései.
Ez nyilván azért lehet így, mert alapvetően és kínosan mindig ugyanazok a történetek esnek meg politikában, családban, szerelemben, barátságban; csupán a háttér más: a kor, a technika és tudomány fejlettségi szintje, a ruházkodás, az étkezés, a tisztálkodás mikéntjei. A delejező, kézrátétes gyógyítás ma is divatos, s az már csak technikai-üzleti körülmény, hogy képernyőn át is működtetik.
Nem tudjuk nem a mán átszűrve olvasni, amikor a hajón egy magyar úr hasissal kínálja emigráns társait. Egyikük, Bárdy, tiltakozik, hogy ő nem kér, mert „láttam a Szolimán-mosé oldalutcájában a vérben forgó szemű, nyáladzó roncsokat.” Mire a díler: „Az ópium, ez pedig hasis. – mondta Fábián, és még az ujját is felemelte, mintha kirívó tárgyi tévedést kellene azonnal megcáfolnia. – Tájékozatlanságból ne taszítsa el magától a lehetőséget, hogy kisebbedjék elméjén a nyomás. Én először azoktól az emigránsoktól kaptam, akik Törökből jöttek Kossuthtal, és azóta rendszeresen fogyasztom, ha financiális gondok gyötörnek vagy rám tör a Heimweh. (…) Ilyen vészterhes időkben a hasis a magyar hazafi egyetlen jó barátja.” Vagy ahogyan a kábító pipa hatására kissé lelassulva a fedélzeten fantáziálnak, Almássy báró pedig életveszélyes mutatvánnyal a hajóorrba mászik.
S micsoda időtlen (vagy mai?) magatartásminták ábrázolódnak, amikor Brüsszelben egy idősebb és fiatalabb honvéd bérleménye alá költöznek Bárdyék! Aimee, Bárdy felesége véletlen tanúja lesz, amikor a két emigráns férfiú szerelmes csókot vált a kapualjban, s erről alkalomadtán beszámol férjének, aki a két honvéd egymáshoz való ragaszkodását amolyan fegyvertársi hűségnek véli, a honvédeket pedig nemes léleknek. Bárdy felesége megfigyelését képzelgésnek gondolja, teljesen lezár, s dührohama előtti utolsó érvei így szólnak: „Elég az ostobaságból! A magyarok nem ilyenek. Kevés kivétellel szálas, erős és ép lelkű férfiak.”
Aztán olvashatunk a könyvben az összeesküvés-elméleteknek a tizenkilencedik század közepén való megjelenéséről vagy oda való visszavetítéséről. A perzselő gyanakvásról, hogy az emigrációban ki az áruló, kit vettek meg és kicsodák, ki jelent a bécsi udvarnak, s miként látszanak cserélődni a konspirációs szerepek.
Társasági pletykák és viszonyok, régi szerelmek, házassági várakozások és realitások, társadalmi, vagyoni státusokból következő helyzetek, családtörténetek érzékeny rajzai jelennek meg a Nyughatatlanokban – s mindez erőteljesen női szemszögből, mert bár a cselekmény sok szálon fut és több központi figurát mozgat, az igazi főszereplőnek Bárdy skót származású felesége, Aimee tekinthető. A regényidő pedig egy erdélyi kastély lakói brutális kiirtásának naturális ábrázolásától egy álomszerű tengerparti jelenésig terjed.
Szécsi Noémi: Nyughatatlanok. Európa Könyvkiadó, Bp., 2011.
